Méltó folytatás


 

Tökéletes szimbiózisban él együtt múlt és jelen Barnabás budapesti otthonában. Építészként különös finomsággal érte el, hogy a sok szokatlan, merész megoldás ne uralkodjon el az évtizedekre visszanyúló múlttal rendelkező lakásban.

Talán sokakat elriasztott volna az angyalföldi lakás érdekes, hosszúkás alaprajza, Barnabás azonban éppen ebben látta meg a lehetőséget. „Már maga az 1933-ban épült ház is magával ragadott, ráadásul az is szívet melengető volt, hogy még mindig az eredeti lakók leszármazottai éltek a lakásban”  – meséli az építész. A terek különlegességét az adja, hogy szinte minden fal íveket, szögeket zár be, így gyakorlatilag nincs olyan helyiség, aminek hagyományos négyzetes vagy téglalap alapú elrendezése volna.

 

A tipikus kispolgári lakás középpontjában megszokott módon egy ablaktalan hall helyezkedett el, amiből a többi helyiség nyílt. Az átépítés legfőbb célja így az volt, hogy egy modern, praktikus, jól használható elrendezés jöjjön létre, ami az eredeti adottságokhoz méltón kissé formabontó. „A belső falakat átmozgattuk, megszüntettük a hallt és egybenyitottuk a tereket. Fiatalos, izgalmas és semmiképp nem szokványos megoldásként a hall helyére látványfürdőszobát álmodtunk meg.”

Barnabás szándékosan nem akarta követni az amerikai konyhás étkező és nappali divatját. A bejárat mellett közvetlenül olyan konyha-étkezőt alakított ki, ami egyben fogadótérként is szolgál, így a nappali tiszta funkciójú, pihenésre, vendégfogadásra alkalmas tér maradhatott. A bejárathoz közeli terekben látszóbeton padlóburkolatot alkalmaztak, a privát helyiségben pedig megőrizték az eredeti, gyönyörű parkettát. 

A teljes cikk az OTTHON magazin májusi számában olvasható.

Szöveg: Hoffmann Nóra 
Fotó: F. Tóth Gábor

 

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Természetes burkolatok otthonodba
Töretlen népszerűségnek örvendenek a természetes anyagokból készülő burkolatok, melyek...
Nemess Tímea
25 év után felújítjuk a fürdőszobát
Kedves Tímea! Fürdőszoba-felújításra készülök.
Bárány Sándor
Bútorfelújítás csiszolással
Kedves Sándor! Néhány régi, furnérozott és lakkozott bútordarab felújításába kell...
Design és lakberendezés ősszel
Az ősz nem csak az iskolakezdés, hanem az építkezések befejezésének, a lakások berendezésének...
Kezdd a májust az OTTHON-nal
Májusban a te otthonod is kivirágozhat. Választhatod ehhez a textíliákat: függönyt,...