Vakáció otthon


Egyszerre nyári lak, alkotóműhely és családi-baráti partik helyszíne ez a szentendrei ház. Nyaranta ide költöznek át Juciék, hogy minden előnyét kiélvezhessék második otthonuknak a családi fészek szomszédságában.

Ritka, hogy egy telken egyszerre két ház álljon. Az pedig valódi ajándék, ha a családi ház közvetlen közelében egy nyári menedék kínál feltöltődést. „Az eredeti telken a házunk kedvezőtlen elhelyezése sok nehézséget okozott. Évekig küzdöttünk azzal, hogy túl messze fekszik a medence, és folyton a konyha és a vízben pancsoló gyerekek között kell ingáznunk” – meséli Faragó Juci.

Végül megszületett a megoldás: egy kedvező lehetőségnek köszönhetően megvásárolhatták a Szentendre-Pismány domboldalon fekvő, jó adottságú nadrágszíj telek melletti részt, és ezzel egy nagyobb kert jött létre, amelyen kényelmesen elfért egy újabb, többfunkciójú épület.

Mivel a cél az volt, hogy a már meglévő lakóház mellé egy olyan második ház épüljön, amely a vendégek, barátok, rokonok fogadására, hosszabb ott tartózkodására is lehetőséget ad, ezért a berendezés egyszerű, ugyanakkor egyedi lett.

Szöveg: Kovács Nóra

Fotó: Illés Katalin

Styling: Horváth Vera

A teljes cikk az OTTHON magazin augusztusi lapszámában olvasható.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Egy apróság, ami aztán jelentősen befolyásolja otthona összképét
Ha éppen most tervezési fázisban van otthona felújítását illetően, akkor nagyon jó,...
Deák Marcsi
Milyen legyen a fal színe új lakásunkban?
Kedves Marcsi! 2 hét múlva új lakásba költözünk. A bútorokat már kiválasztottuk,...
Melengető, őszi hangulatban: itt a novemberi OTTHON
Az OTTHON novemberi lapszáma tele van ötletekkel. Olyan megoldásokkal és lakásriportokkal,...
Mutasd az otthonod, megmondom ki vagy!
Vajon be lehet az embereket otthonuk mérete, elosztása alapján skatulyázni? Ha...