Elegáns átalakítás a belvárosban


Remek lehetőség és nagy kihívás is egyben, ha egy nemrég végzett építőművész saját lakását alakíthatja ki a maga koncepciója szerint. Lilit inspirálta a feladat olyannyira, hogy belvárosi lakását elegáns otthonná változtatta.

otthon, lakás, belváros, elegáns, egyedi, modern, Kedvek Ákos

 

otthon, lakás, belváros, elegáns, egyedi, modern, Kedvek Ákos

A lakás Lili, aki maga is építőművész, a nagyszülőktől örökölte. Egy tapasztalt, belsőépítészettel foglalkozó barát, Kedvek Ákos segítségével, közösen készítették el a terveket. Bár a budapesti belváros jelenleg nagyszerű lehetőség, a fiatal lány tervei szerint néhány évet mindenképp külföldön tölt majd, hogy gyarapítsa ismereteit, és ha alkalma adódik, gyakorlatot is szerezzen. Éppen ezért a lakásfelújításnál hosszú távra tervezett, gondolva azokra az időkre is, amikor majd kiadják az ingatlant. Az alaprajzot emiatt teljesen újragondolták, szinte minden funkciót áthelyeztek, így a korábban egy fürdőszobás és egy hálószobás lakásból kéthálós, kétfürdős otthon lett, ahol még egy dolgozószobának is jutott hely – amit jelenleg Lili és a lakótársa tanulószobaként használnak.

otthon, lakás, belváros, elegáns, egyedi, modern, Kedvek Ákos

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;} Szöveg: Szász Katalin

Fotó: Székely Péter

Styling: Horváth Vera

A teljes cikk az OTTHON magazin februári lapszámában olvasható.

otthon, lakás, belváros, elegáns, egyedi, modern, Kedvek Ákos

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-theme-font:minor-fareast; mso-hansi-font-family:Calibri; mso-hansi-theme-font:minor-latin; mso-bidi-font-family:"Times New Roman"; mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Melengető, őszi hangulatban: itt a novemberi OTTHON
Az OTTHON novemberi lapszáma tele van ötletekkel. Olyan megoldásokkal és lakásriportokkal,...
Deák Marcsi
Milyen legyen a fal színe új lakásunkban?
Kedves Marcsi! 2 hét múlva új lakásba költözünk. A bútorokat már kiválasztottuk,...
Mutasd az otthonod, megmondom ki vagy!
Vajon be lehet az embereket otthonuk mérete, elosztása alapján skatulyázni? Ha...
Vakáció otthon
Egyszerre nyári lak, alkotóműhely és családi-baráti partik helyszíne ez a szentendrei...