Válasszon egyedi homlokzatszínt!


Ha ruháról vagy lakástextilről van szó, könnyen választunk színeket, de hogy milyen legyen a most épülő vagy felújítandó házunk homlokzata, már elbizonytalanodunk. Talán ezért választjuk inkább azt az árnyalatot, amiből már van az utcában. Pedig, ha egy kis időt szentelünk a színek tudományának, kialakíthatunk egyéni, stílusos és harmonikus homlokzatot is. 

 

Ha egy épületre pillantunk, először a színét érzékeljük, szinte azonnal eldöntjük, tetszik-e vagy sem. Csak ezután figyeljük meg a tömegét, formáját, nyílászáróit, díszítését. Ez azért van, mert a színek érzelmeket váltanak ki bennünk, üzennek a külvilágnak. Lássuk, milyen jelentés hordoznak a színek!

Fehér

Bárhol járunk a világban, fehér épülettel biztosan találkozunk. Jól illik a gazdag, telített színekhez, illetve jó választás lehet az egyszerű és letisztult építészeti stílusokhoz. A fehér árnyalatok kiválóak az épület alakjának és tömegének hangsúlyozására, és ─ mint a világos árnyalatok általában ─ kifejezik az egyszerűséget és a tisztaságot. Ha fehér árnyalat mellett dönt, a homlokzat tisztának és ragyogónak fog hatni. Elfordulhat, hogy egyszerűbb formálású, konvencionális épületeknél a ragyogó fehér szín olyan, mintha csak egy tisztasági meszelésen esett volna át a homlokzat, ilyenkor a gazdagabb színezés jelenthet megoldást

Sárga

Az elmúlt évtized egyik leggyakrabban alkalmazott homlokzatszíne Magyarországon. A legragyogóbb a természet színei között: virágszirmokon vagy halványabb árnyalatokban különböző kövekben és ásványokban is előfordul. A sárga épületek extrovertáltak és feltűnőek, hiszen a sárga a legerősebb látható szín. Vendégszeretetet, optimizmust, dinamikát és boldogságot sugall.  Kombinálja a sárgát barna (bézs, okker stb.) és pasztell árnyalatokkal vagy téglavörös színekkel a még szebb hatás elérésének érdekében. A sárga jól illik a szürke árnyalataihoz is, erre néhány színharmóniát itt talál, ha a kiválasztott színre kattint. 

Barna

Néhány évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt, hogy barna legyen egy homlokzat, ma az egyik legkeresettebb szín a barna szelíd változata: a tejeskávé vagy a kapucsínó árnyalatai. De miért is? Mert a barna – a föld színe, a biztonság kifejezője, erős asszociációt kelt a földdel és a természettel. Homlokzaton használva a barna otthonos hangulatot teremt. Kiegészítő színként kombinálja a barnát annak világosabb árnyalataival, illetve fehér, kék, zöld vagy vörös árnyalatokkal. Erre példát itt talál. 

Kék

Az ég és a tenger színe viszonylag kevésszer jelenik meg homlokzaton, pedig kiegészítő színként van létjogosultsága. Nyugodtságot és távolságot sugall, ugyanakkor hidegnek és távolinak hat. Ezt az érzést kelti a kék szín a homlokzaton is, ahogy a kék épület hideg eleganciával tűnik ki a környező házak közül. Néhány jó tanács: a kék bizonyos, inkább szürkés árnyalatai harmóniában vannak a világos, semleges meleg színekkel is. Kombinálja a kék színt szürke, világosbarna vagy fehér árnyalatokkal a kiegyensúlyozott hatás érdekében, a túl erős árnyalatokat csak indokolt esetben használja. Néhány színharmóniát bemutatunk, ha a színkódra klikkel. 

Zöld

A növényvilág színe, nyugalmat és harmóniát sugall. A kékhez hasonlóan ezt is csak nagyon halvány árnyalatában használják nagyobb felületű homlokzaton, de kiegészítő színként, egyes épületrészek kiemelésére a legvadabb zöld is jól mutat. Hűvösebb szürkés, vagy melegebb olívzöldek szebbek a homlokzatokon. Kombinálja a zöld színt a barna, az okker, a szürke és a fehér árnyalataival és a kellemes hatás érdekében inkább a szürkésebb árnyalatokat válassza.

Szürke

A hagyományos magyar építészetben a szürke leginkább a Balaton-felvidék épületeire volt jellemző, ám most igazi slágerszín, melynek világosabb és sötétebb árnyalatai a minimál stílusú épületeken szinte elengedhetetlenek. A szürke szín hivatalos és komoly külsőt kölcsönöz az épületnek. Mivel nem feltűnő, tökéletes kiegészítést nyújt a többi hideg színnek. Érdemes kombinálni hidegebb árnyalatokkal, pirossal, kékkel, vagy enyhébb sárgával, mint a grépfrútsárga. Szürke harmónia példákat itt talál.

Pasztell színek

Halvány szürkés zöldek, kékek és krémszínek, beige, capuccino, tejeskávé vagy a tojáshéjsárga – ezek a színek találhatóak a legtöbb épületen.  Harmonikus kiegészítői a gazdag, telített színeknek, de önállóan is megállják a helyüket. Kiválóan alkalmazhatók egyszerű és tiszta építészeti stílusoknál a fő tömeg kiemelésére. A pasztellszínek a leghalványabb árnyalatok. Világos és természetes megjelenést kölcsönöznek a homlokzatnak, lehetővé teszik, hogy a ház szépen illeszkedjen az épített környezetbe. Nézzen meg néhány színharmóniát!

Mit üzennek a galambszürke, a kapucsínó, a fahéj, a mustár és lazac színek? A baumitlife.com oldal bemutatja Európa egyik legnagyobb homlokzati vakolat és homlokzatfesték színpalettáját, mely 888 árnyalatból áll. Érdekes olvasmány a különböző trendekhez (pl. klasszikus, minimál, természetes, művészi) ajánlott színpaletta és homlokzati dekorációs elem (fa, fém, kő) tartalom. A Színkódok és harmóniák menüből pedig a kiválasztott színkódokra kattintva megjelennek az ajánlott kiegészítő színek, és az hogy az adott szín hogyan mutat a különböző vakolatstruktúrákon. Az oldalon bemutatkozik egy új tudományág, a színpszichológia is. (x)

https://www.baumitlife.com

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


5 alapelem, ami nélkül nincs jó hőszigetelés
A kora őszi időszak a legalkalmasabb arra, hogy a falak hőszigetelésével felkészítsük...
Bárány Sándor
Vályogház javítása Ytonggal
Kedves Sándor! Két éve vettem egy vályogtéglából épült házat, amiről később kiderült,...
Deák Marcsi
Konyha színeinek összehangolása
Kedves Marcsi! Konyha felújításhoz kérném szíves segítségét.
Falfestés geometrikus mintákkal
A geometrikus minták nagy divatjukat élik. A ruhákon, kiegészítőkön és bizony a lakásunkban...
Az év legtrendibb színei
A nyár és a hosszabb szabadságok beköszöntével talán mindenkinek jobban van ideje,...