Kényelem a kertben


Amikor megérkezik a nyár, szinte késztetést érzünk arra, hogy a lakás falait odébb toljuk, s így a nappali vagy az étkező a kert részévé váljon, vagy éppen fordítva. Persze ahhoz, hogy kiterjesszük az életterünket és ezzel az otthonunk harmóniáját, fontos az is, hogy a kerti holmikban is továbbvigyük a megszokott színvonalat. Ráadásul nem is olyan bonyolult dolog ez, mint amilyennek elsőre hangzik...

Ellenálló textilek
Már számos olyan lakástextil kapható, amely stílusában, szépségében a legújabb trendeknek is megfelel, miközben kifejezetten kültéri használatra készült. Ezek ellenállnak a szélsőséges időjárási viszonyoknak: nem tesz kárt bennük az erős UV-sugárzás, vízlepergető tulajdonságuknak köszönhetően pedig nem áznak el az esőben, sőt a napkrémek sem hagynak foltot rajtuk. Ezzel együtt a beltéri textíliák komfortérzetét és luxusát nyújtják.

Nappali a szabadban
Amikor a nappaliba ülőgarnitúrát választunk, a design mellett fontos szempont a kényelem. Miért lenne ez másként, amikor kerti garnitúrát keresünk? A fonott fotelek és kanapék számítanak a műfaj klasszikusának. Színüktől, alapanyaguktól és a társított textilektől függően rusztikus, romantikus vagy modern hatás érhető el velük.



Fény az éjszakában
Egy szolárlámpás napernyővel két legyet üthetünk egy csapásra: a napsütésben árnyékol, miközben napeleme feltöltődik – ennek köszönhetően az esti világítást is megoldja. Teszi mindezt elektromos áram felhasználása nélkül, így amellett, hogy nem kell külön fényforrásról gondoskodni, még energiatudatos megoldás is.



Párnákat biztonságba!
Az úgynevezett párnaládák segítenek abban, hogy a kültéri párnákat és egyéb kerti kiegészítőket használatukon kívül is biztonságban tudjuk. Azonban sok közülük csak attól védi meg ezeket, hogy a szél el ne sodorja őket. Ha az esőtől is óvni akarjuk az ülőpárnákat, napozómatracokat, akkor mindenképpen vízálló ládát kell választani. Lezárt tetejükkel lerakófelületet kínálnak, de alkalmi ülőke is válhat belőlük. A legtöbb darab rejtett görgőkön gurul, így a mozgatásuk is könnyen megoldható.



Szöveg: Boda Ildikó, Vadas Judit

A teljes cikk az OTTHON magazin júniusi lapszámában olvasható.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Új LEGO alap, ami bárhol megtapad
Rugalmas, színes, öntapadós. Az új, rugalmas LEGO alappal akár az egész lakás játszótérré...
Bárány Sándor
Padláslépcső építése
Kedves Sándor! Padláshoz vezető lépcsőt szeretnénk építeni.
Bárány Sándor
Penészes a lakás. Mi lehet a megoldás?
Kedves Bárány Sándor! Penészesedésre keresek megoldást.
Bárány Sándor
Vályogház javítása Ytonggal
Kedves Sándor! Két éve vettem egy vályogtéglából épült házat, amiről később kiderült,...
Gyerekbútorok több generációra tervezeve
Egyedi fa bútorok, amelyek kiállják a változó trendek próbáját, így hosszú évtizedeken...
Lebegő bonsai fák és buja kertek: 2017-ben is vár a Gardenexpo
Az első melengető napsugarak megjelenésével azonnal felébred szívünkben a szabadságvágy....